Bábkészítés papírból

A három pillangó című meséhez

A három pillangó című mese a legtöbb óvodában elő szokott kerülni. Marcinak nagyon tetszett, innen jött az ötlet, hogy készítsünk egyszerű bábokat és játsszuk el itthon is a mesét együtt. 

Az elkészítésben tevékenyen részt tudott venni, rajzolt, festett és ragasztott is. 

1.jpg

Szükséges eszközök: 2.jpg

  • fehér papírlapok
  • 3 wc papírguriga
  • festékek, ecset (sárga, piros, zöld és fekete) 
  • 3 szívószál
  • papírragasztó
  • olló

Első lépésben egy félbehajtott lapra meg kell rajzolni egy fél pillangó körvonalát majd kivágni. A kivágott mintát ezután még kétszer fel kell másolni egy félbe hajtott papírra. Ezeket is ki kell vágni. Hasonló módon kell elkészíteni a három tulipánt is. 

osszes.jpg


3.jpgA papírgurigákat be kell festeni zöld színűre, mert belőlük lesz a tulipánok szára. 

A fehér pillangónak csak szemet és szájat kell festeni, a fehér tulipánnal meg most nincs is még teendő, ha előzőleg kivágtuk.

A piros és sárga pillangóknak és tulipánoknak mind a két oldalát be kell festeni az adott színre (kis száradási időt tartva a két oldal között), majd a pillagókra jönnek a szemek és a száj. 

Ekkor már majdnem készen vagyunk, a jobbra lévő képen még hátra van egy kis száradási idő :)

4.jpg

Ragasztóval a tulipánokat fel kell applikálni a zöldre festett gurigákra úgy, hogy minél feljebb legyenek.

Én kb. 1,5 cm átmérőjű kör alakú "cseppel" ragasztottam fel. 

A pillangóknak a hátukra (a fejére nem) fel kell ragasztani a szívószálat úgy, hogy a papír nagyjából körbe vegye. Ragasztótól függően, de kb. 10 perc múlva készen is vannak a bábok és kezdődhet a mese :)

Elkészítési idő: egy 3,5 éves fiú aktív közreműködésével kb. 20 perc volt

6.jpg